Nagyvilág

Játszótéri hinta ölt meg egy 39 éves férfit

Autógumi hinta (hinta, )
Autógumi hinta (hinta, )

Olyan erővel találta fejen az autógumis hinta, hogy még a tömések is kiestek a fogából.

A harlemi Aleim Perkins unokahugával volt egy New York-i játszótéren, amikor a halálos hintabaleset történt – jelentette a DNAinfo. A rendőrség közlése szerint a 39 éves férfi “agresszívan” lökdöste a láncokra felfüggesztett autókerékformájú gumihintát, amikor az az arcába csapódott. Az ütés erejétől a férfi az eszméletét vesztette, és vér kezdett el folyni a szájából.

Szemtanúk elmondása szerint a férfi arccal előre esett össze. A 32 éves Ori Carino, aki fiával volt a játszótéren az eset idején, a lapnak elmondta: azonnal odarohant a mozdulatlanul fekvű Perkinshez egy másik apukával, és amikor a hátára fordították látni lehetett, hogy a hinta “még a töméseket is kiverte a fogaiból”. Carino elmondása szerint bár a férfi szempillái remegtek, egyszer sem nyitotta ki a szemét.

Egy ehhez hasonló hinta okozta a férfi halálát
Fotó:Thinkstock

A DNAinfónak egy másik szemtanú elmondta: látta, ahogy Perkins három idősebb gyereket lökdösött a hintán, jellemzése szerint “őrült erővel”. “Az egyik gyerek majdnem leesett, és kérte, hogy álljon le” – mondta el a lapnak a 46 éves dadus. Cecile Perlas elmondása szerint a férfi ezután az üres hintát kezdte el lökdösni, de olyan nagy erővel, hogy az “szinte repült”.

Perkinst azonnal kórházba szállították, de már nem lehetett megmenteni az életét. A rendőrség közlése szerint már megérkezésekor halottá nyilvánították. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi okozta a halálát.

A játszóteret felépítő cég már jelezte, hogy vizsgálják az eset körülményeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik