Nagyvilág

A tüntetések miatt lemondott a kormányfő

Bár ő úgy gondolja, hogy jól végezte munkáját. Mindez Haitin történt.

A karibi ország kormányfője a hírek szerint az államfő által létrehozott „konzultatív bizottság” ajánlására köszön le posztjáról, ebben közrejátszhatott az is, hogy az utóbbi időben számos kormányellenes megmozdulás volt.

Laurent Salvador Lamothe vasárnap hajnalban beszédet intézett a nemzethez, melyben elmondta, hogy a jól végzett munka tudatában távozik a tisztségből. Szerinte kormányzása alatt az ország mélyreható és dinamikus reformokon ment keresztül, olyan változások történtek, melyek a nép javát szolgálták.

Lamothe 2012 májusában került a miniszterelnöki székbe, személyére akkor maga Michel Martelly államfő tett javaslatot. Akkor nagyon nehéz volt olyan embert találni a kormány élére, aki képes lett volna hatékonyan megszervezni az ország újjáépítését a két évvel korábbi földrengés után.

Az utóbbi időben megszaporodtak a heves kormányellenes tüntetések, ráadásul politikai patthelyzet alakult ki, az országot gyakorlatilag az államfő irányítja elnöki rendeletekkel. A 2010-ben pusztító földrengés óta húzódik a parlamenti és önkormányzati választások megrendezése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik