Nagyvilág

Nyitott csatornanyílásba zuhant és meghalt egy kétéves

A fedőt munkások távolították el, de semmilyen figyelmeztető jelzést nem hagytak a nyílásnál.

A kétéves kisfiú a Hongkong mellett található kínai Sencsen városában zuhant bele a csatornába a fedetlen nyíláson át, és belefulladt a csatornában lévő, másfél méter mély szennyvízbe – jelentette a kínai sajtó. Liu Chenrui nagynénikéjével ment egy ruhatisztítóba, amikor a baleset történt egy bolt előtt. A nagynéni és a bolt tulajdonosnő ugyan ki tudta szedni a csatornából a gyermeket, de a kicsi addigra már életét vesztette.

A bolt tulajdonosának elmondása szerint aznap reggel önkormányzati munkások jelentek meg a bolt előtt, és eltávolították a csatornafedőket, közölve, hogy „délután valamilyen építési munkálatok lesznek”. A kínai sajtóban csak Zhang néven azonosított nő elmondása szerint a munkások semmilyen figyelmeztetést, vagy korlátot nem helyeztek el, amivel a gyalogosok tudomására hozták volna a rájuk leselkedő veszélyt.

A kínai sajtóban megjelent hírek szerint az érintett munkások már a rendőrség előtt magyarázjkodnak az eset miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik