Nagyvilág

Áder Orbánt váltja Pozsonyban

Kedden a miniszterelnök a visegrádi országok és Svájc csúcstalálkozóján vett részt, a köztársasági elnököt pedig Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök meghívására érkezett egynapos hivatalos látogatásra a szlovákfővárosba.

Látogatását Áder János Pozsonyban kezdte, ahol délelőtt vendéglátójával tanácskozott a szlovák államfő székhelyén, a Grassalkovich palotában. Áder Jánost ezt követően Robert Fico szlovák kormányfővel is találkozott, majd a parlament épületében Peter Pellegrini házelnök fogadja. A látogatás záróeseményeként szerda délután a két államfő rövid látogatást tesz Galántán, a Kodály Zoltán magyar tannyelvű, valamint a Janko Matuska szlovák tannyelvű gimnáziumokban.

 
Fotó: MTI / Máthé Zoltán 

A szlovák-magyar államfői találkozóra három héttel a szintén Pozsonyban tartott államfői szintű V4-es találkozó után, és csak egy nappal a visegrádi négyek államfőinek Prágában csütörtökön kezdődő kétnapos tanácskozása előtt kerül sor, amelyet a keddi csúcstalálkozó előzött meg, amelyen Orbán Viktor is részt vett. A mostani látogatás Áder János államfő harmadik pozsonyi hivatalos látogatása.

Áder János az energiabiztonság és a gazdasági együttműködés kérdéseiről tárgyalt a szlovák államfővel a szlovák elnök hivatalos rezidenciáján,  a pozsonyi Grassalkovich palotában. A tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón  a két államfő méltatta a kétoldalú gazdasági együttműködés és ezen belül a közös infrastrukturális fejlesztések eredményeit. Kiemelték a magyar,  a szlovák és a cseh árampiac összekötésének sikereit, valamint a januárban beüzemelésre kerülő magyar-szlovák földgáz- interkonnektort, amit példaértékű, az energiabiztonságot növelő beruházásként jellemeztek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik