Nagyvilág

Pulykára itta magát a részeg sofőr

Pulyka (pulyka, )
Pulyka (pulyka, )

Hurukkolással válaszolt az igazoltató rendőrnek.

Az Ohio állambeli North Ridgeville járőrének az tűnt fel, hogy a szombat hajnali közlekedés egyik résztvevőjének szó szerint nincs ki az összes kereke. A volán mögött ülő Jessica Sorensent ugyanis nem zavarta, hogy úgy hajt végig a városon, hogy hiányzik az egyik első kerék, a megbillent kocsi pedig szántja az aszfaltot.

Mikor a 24 éves hölgyet sikerült megállítani, a rendőr egyből az elfogyasztott alkohol mennyisége felől érdeklődött, mire a láthatóan illuminált állapotban lévő sofőr hurukkolással válaszolt. Nem bízott semmit a véletlenre, a pulykára jellemző hangok után bejelentette: “Pulyka!

Talán nem lepünk meg senkit azzal, hogy a történet letartóztatással ért véget. Persze a hurukkolásnál láttunk már rosszabb reakciót is – alig egy hete számoltunk be egy szintén amerikai nőről, aki a rendőr láttán annyira megijedt, hogy igazoltatás közben nekiállt vodkázni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik