Nagyvilág

A finnek a NATO-val tartanák távol az oroszokat

Az észak-európai országok felett megszaporodtak az orosz légtérsértések.

Sauli Niinistö finn elnök a The Washington Post című amerikai napilapban beszélt arról, hogy nincs ellene Finnország NATO-csatlakozásának, az ukrajnai orosz beavatkozás tükrében ezt is számon tartják, mint lehetőséget. Szerinte a megszaporodott légtérsértésekkel azt tesztelték az oroszok, hogy hogyan reagálnak – idézte az elmondottakat az MTI.

A finneknek 1380 kilométer hosszú közös határa van Oroszországgal és sokan úgy gondolják, hogy nem tudják tartósan elrettenteni az oroszokat, ezért szükség van arra, hogy alapjaiban újragondolják biztonságpolitikai alapelveiket. Korábban az emberek bíztak abban, hogy az EU-tagság elegendő védelmet nyújt, ez azonban kérdésessé vált. A finn kormányfő, Alexander Stubb leszögezte, hogy véleménye szerint be kellene lépniük a NATO-ba, és ezzel a közvélemény egyre nagyobb része is egyetért.

Idén négyszáz alkalommal fogott el orosz repülőgépeket a NATO az észak-európai országok védelmében. A fokozott légi tevékenységre reagálva nyolc észak-európai ország – köztük a semleges Svédország és Finnország is – úgy döntött, hogy fokozzák az együttműködést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik