Nagyvilág

Minden egyetemre mecset jöhet Törökországban

A török vallásügyi hivatal (Diyanet) mecsetet tervez felépíteni Törökország minden állami egyetemén.

Több mint nyolcvan egyetemen zajlanak a mecsetépítési munkálatok, s ebből tizenöt helyen már megnyitották a muzulmán imahelyeket a hívek előtt, és 2015-ben további ötven megnyitását tervezik – számolt be Mehmet Görmez, a Diyanet vezetője. “Mintegy húszmillió fiatal él országunkban, és szeretnénk mindegyikhez eljutni” – tette hozzá Görmez.

A hivatal élén álló tisztségviselő azt mondta, az imámoknak – akik fizetésüket az országban érvényben lévő szabály szerint a török kormánytól kapják – egyebek mellett az lesz a feladatuk, hogy a nehézségekkel küzdő fiataloknak felajánlják a segítségüket. Görmez hangsúlyozta, hogy a vallásügyi hivatal kiemelt figyelmet fordít a nagyvárosi egyetemeken működő mecsetekre, mivel “ezek az egyetlen eszközök arra, hogy a városokban és a társadalom életében helyet kaphassanak az imádkozás helyszínei”.

A Recep Tayyip Erdogan vezette iszlamista-konzervatív vezetést régóta azzal vádolják ellenfelei, hogy a török társadalom iszlamizációjára törekszik.

Korábban a kormányzat korlátozta az alkoholfogyasztást és a dohányzást, valamint engedélyezte a török tisztségviselők és egyetemisták számára, hogy az iszlám vallás előírásai szerint fátylat viseljenek. Szeptemberben ezt Ankara a középiskolák diákjaira is kiterjesztette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik