Nagyvilág

Óriásit robbant az Ebola-dal

Máris eladási rekordot döntött a Band Aid Ebola-járvány elleni harcra mozgósító, Do They Know It's Christmas? című dala, az Egyesült Államokban pedig új kampányt indítottak a sztárok a járvány áldozatainak megsegítésére.

A dal 2014 legkelendőbb kislemeze lett Nagy-Britanniában, hétfői bemutatása óta 206 ezer példányt adtak el belőle. A címmel egészen szerda reggelig a Clean Bandit és Jess Glynne Rather Be című száma büszkélkedhetett, amelyből januárban 163 ezer példány fogyott el egy hét alatt – olvasható a BBC honlapján.

Megváltoztatták a szöveget

A Do They Know It’s Christmas? című dal eredeti, 1984-es változata, amely az etiópiai éhínségre hívta fel a világ figyelmét, 200 ezer példányban kelt el két nap alatt. Akkor mások mellett Phil Collins, David Bowie, Sting, George Michael és Bono énekelt a felvételen, és összesen 8 millió font bevételt gyűjtöttek össze az éhező családok javára.

A szám második és harmadik verziója 1998-ban és 2004-ben látott napvilágot, utóbbiból egy hét alatt 297 ezer példányt adtak el.

Az eredeti dalszöveget most megváltoztatták, hogy az ebolajárvány okozta válságra hívja fel a világ figyelmét. A mostani verzióban mások mellett szerepel a One Direction, Emeli Sande, Rita Ora, Ed Sheeran, Bono, Ellie Goulding, Sam Smith, és Chris Martin is.

A videoklipet “rekord idő alatt” vágták meg, hogy elkészüljön a brit ITV csatornán futó X Faktor vasárnap esti adásáig. Az új verziót hétfőtől lehet letölteni. A hanghordozó, amelynek borítóját Tracey Emin világhírű brit képzőművész tervezte, három hét múlva jelenik meg.

“Csodálatos ország ez, még mindig szótlanul és megdöbbenten ülünk” – nyilatkozta Bob Geldof, a Band Aid fő kezdeményezője a dal sikere láttán.

Szótlanul néznek a kamerába

Közben egy másik, szintén hírességeket felvonultató amerikai kezdeményezés is indult az ebola elleni küzdelem jegyében. Egy szerdán közzétett kétperces videóban számos világsztár, köztük Matt Damon, Ben Affleck, Morgan Freeman, Bono és a focista Pet Mertesacker néz a kamerába teljesen szótlanul.

Michael Elliott, a One Campaign névre hallgató kezdeményezés vezetője szerint rendkívül hatásos, hogy a hírességek nem mondanak semmit a videóban, és csak egy pár mondatos felirat magyarázza el a nézőnek, hogy máris túl sokat várt az emberiség némán az ebola megfékezésével, miközben ezrek vesztették életüket az afrikai járványban.

Elliott ezért arra kér mindenkit, hogy petícióban követeljék a világ vezetőitől a járvány megállítását és a fejlődő országok egészségügyi rendszerének fejlesztését.

A videó mellett a One Campaign internetes oldalán útjára bocsátottak egy válaszfigyelő alkalmazást is, ahol mindenki nyomon követheti mennyi pénzt, emberi segítséget és felszerelést ajánlanak fel a járvánnyal sújtott országok megsegítésére.

Olvasói sztorik