Nagyvilág

Több mint 35 ezer rabszolga Magyarországon

A modern kori rabszolgaságot 167 országban vizsgáló jelentés szerint hazánk a 75. helyen áll a listán.

Világszerte közel 36 millió ember kényszerül arra, hogy a modern kori rabszolgaság valamely formájában éljen – számolt be az MTI a Walk Free nevű ausztrál alapítvány hétfőn közzétett tanulmányáról.

A 167 országot vizsgáló jelentés a modern rabszolgaság számos formáját, így az emberkereskedelmet, a kényszermunkát, az adósrabszolgaságot, a kényszerházasságot és a gyermekek különféle kizsákmányolását is megemlíti. A tanulmány szerint rabszolgaság áldozata az, akit megfosztanak a szabadságától, akire mások tulajdonaként tekintenek, akit elcserélhetőnek, eladhatónak vagy éppen elpusztíthatónak tartanak.

A Global Slavery Index 2014 című jelentés szerint a rabszolgaság minden egyes vizsgált országban jelen van. Az elemzők szerint a nyugat-afrikai Mauritániában a legrosszabb a helyzet, ugyanis az ország népességéhez képest ott a legnagyobb az életüket rabszolgaként tengetők aránya (a lakosság 4 százaléka). Az abszolút adatokat tekintve Indiában a legmagasabb a rabszolgasorban élők száma, mintegy 14,3 millió ember.

Az első helyen álló Mauritániában a szolgaság intézménye mélyen gyökerezik a társadalomban: a “rabszolgatartók” utódai ugyanúgy megöröklik a tulajdonukban lévő családokat, mint más vagyontárgyakat, a szolgasorban élők gyermekei pedig ugyanúgy kizsákmányoltak maradnak.

A népességhez viszonyított ranglista második helyén Üzbegisztán áll, a harmadik helyet pedig Haiti foglalja el, míg az abszolút számokat tekintve Indiát Kína követi 3,2 millió és Pakisztán 2,1 millió “rabszolgával”. Azonban nem csupán ázsiai és afrikai országok találhatóak a listák felső harmadában, a 3,5 millió főt számláló Moldova a tizenötödik a népességükhöz viszonyítva legtöbb rabszolgát tartó országok rangsorában, Oroszország pedig a népességre kivetítve több mint egymillió “rabszolgával” a 32. helyen áll a listán.

Az összes rabszolga 1,6 százaléka él Európában, abszolút számokat tekintve Törökországban, arányaiban pedig Bulgáriában a legrosszabb a helyzet. A világ országai közül Izlandon, Luxemburgban és Írországban élnek a legkevesebben szolgasorban a népességhez viszonyítva.

Középmezőnyben van hazánk

Magyarország – Csehországgal megosztva – a 75. helyen áll a “rabszolgatartó” országok népességre kivetített globális listáján az index szerint 35 600 rabszolgasorban élő személlyel. A környező, illetve térségbeli országok közül Ausztria a 159. helyre, Lengyelország pedig a 130. helyre került.

Az emberi jogi szervezet tavalyi helyzetértékelésében még “csak” 29,8 millió rabszolgával számoltak, a 20 százalékos növekedés azonban elsősorban a hatékonyabb adatgyűjtésnek tudható be a szakértők szerint.

Az alapítvány munkatársai az idei évben értékelték először a világ kormányainak rabszolgaság elleni intézkedéseit. A listát Hollandia, Svédország és az Egyesült Államok vezeti, a legkevesebbet pedig Észak-Korea, Irán és Szíria teszi a rabszolgaság felszámolása érdekében. A jelentés rámutat, hogy bár Észak-Koreát leszámítva minden országban törvények tiltják a rabszolgatartás néhány formáját, a legtöbb kormány mégsem lép fel hatékonyan a jelenség ellen.

A Walk Free nevű alapítványt Andrew Forrest ausztrál, nyersanyagokkal foglalkozó üzletember alapította 2013-ban. A kezdeményezés célja a modern rabszolgaság felszámolása.

A Global Slavery Index 2014 adatait a kutatók az emberkereskedelem, a gyermekek és fiatalkorúak körében tapasztalható házasodási arányok, valamint az UNICEF, kormányzati és civilszervezetek jelentései és nyilvános statisztikák alapján állították össze.
 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik