Nagyvilág

Óránként negyven ember fullad vízbe

Az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján az évi 372 ezer haláleset több mint 90 százaléka a szegényebb országokban történik.

Világszerte átlagosan több mint 40 ember fullad vízbe óránként, a halálesetek jelentős része a szegényebb országokban következik be – derült ki az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a témával kapcsolatban először közzétett globális jelentéséből.

A hétfőn Genfben bemutatott tanulmány szerint így évente mintegy 372 ezer ember hal a fulladásos halált. Különösen az 5 év alatti gyerekeket fenyegeti a vízbe fulladás veszélye – hívták fel a figyelmet a jelentés készítői. Az áldozatok több mint fele 25 év alatti.

A különösen veszélyes vizeknél óvintézkedésekkel, például korlátok emelésével, nagyon sok emberéletet lehetne megmenteni – mutatott rá Margaret Chan, a WHO főigazgatója. A szakember emlékeztetett arra, főleg a szegény országokra jellemző, hogy nagyon sok gyerek nem tanul meg úszni, ráadásul hiányosak az elsősegélynyújtással kapcsolatos ismeretek is, amelyekre a vízi mentéskor szükség lenne.

A fulladásos halálesetek több mint 90 százalékát a szegényebb országokban, mindenekelőtt Afrikában, Délkelet-Ázsiában és a nyugat-csendes-óceáni régióban jegyzik fel. A jelentés szerint a klímaváltozás okozta áradások növekvő veszélye, valamint a hajón érkező menekültek emelkedő száma miatt is fokozott nemzetközi intézkedésekre van szükség a fulladásos halálesetek megelőzése érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik