Nagyvilág

Két francia dzsihadista is részt vehetett az amerikai segélymunkás lefejezésében

Nagy a valószínűsége annak, hogy egy francia állampolgár közvetlenül részt vett Peter Kassig amerikai segélymunkás lefejezésében, akit az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ölt meg - jelentett be hétfőn Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter. Francois Molins párizsi főügyész esti sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy egy második francia is lehet a hóhérok között.

A tavaly Szíriában elrabolt segélymunkás kivégzéséről közzétett videón a hatóságok elemzése szerint egy 1992-es születésű francia állampolgár, Maxime Hauchard is szerepel a dzsihadista harcosok között. Hauchard Franciaország észak-nyugati részéről származik és 2013 augusztusában utazott el Szíriába. Előtte Mauritániában tartózkodott.

Az IÁ, amely augusztus óta már négy nyugati túsz kivégzéséért vállalta a felelősséget, egy olyan felvételt hozott nyilvánosságra vasárnap, amelyen egy álarcos fegyveres látható egy levágott fej mellett. A videón a brit akcentussal angolul beszélő fegyveres azt állítja, hogy az áldozat “Peter Kassig, egy amerikai állampolgár az önök országából”. A 15 perces videón a fegyveresek sorban lefejeznek 15 másik férfit is, akiket a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerők katonáiként mutattak be.

Az ügyész este megerősítette, hogy a videón a látható egyik francia a Rouenból származó Maxime Hauchard, aki 17 éves korában tért át az iszlám hitre. A titkosszolgálatok 2011 óta megfigyelés alatt tartották egy radikális szalafista mozgalomban való tevékenysége miatt. A férfi humanitárius segélymunkásnak álcázta magát, amikor Szíriába utazott, a francia hatóságok október 24-én elfogató parancsot adtak ki ellene, amelynek keretében az egyik franciaországi kapcsolatát letartoztatták, s ez utóbbi férfi ellen november elején terrorista elkövetők segítése miatt vádat is emeltek.

Egy titkosszolgálati forrás délelőtt jelezte, még folynak a vizsgálatok annak megállapítására, hogy egy másik francia állampolgár is beazonosítható-e a hóhérok között. Az ügyész szerint ez lehetséges, de “még túl korai megerősíteni”. Az ügyészség terrorelhárítási részlege és a titkosszolgálatok együtt vizsgálják ezt a feltételezést. Egy 1992-ben született, iszlám hitre áttért fiatalról lehet szó, aki 2013 augusztusban csatlakozott az Iszlám Államhoz, s 2013 októbere óta van ellene érvényben elfogató parancs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik