Nagyvilág

Kiverte a biztosítékot a holland krampusz

A holland államtanács "nem tudja és nem is fogja megválaszolni annak kérdését", hogy a holland Télapó segítőjeként ismert Fekete Péter figurája sérti-e az ország diszkrimináció-ellenes törvényét.

A holland Mikulás (Sinterklaas) minden november harmadik vasárnapján gőzhajón, rengeteg ajándék és számos segítő kíséretében vonul be a városba. A vidám segédek bőre koromfekete, ajkuk pirosra pingált, nagy aranykarikát viselnek fülbevalóként, göndör hajukba madártollat tűznek és vicces jelmezeket öltenek magukra.

A hollandok egy része sértőnek, a hétköznapi rasszizmus szimbólumának tartja ezeket a figurákat, és már évek óta követelik a hagyomány megváltoztatását. Hollandia lakosságának többsége azonban úgy gondolja, hogy Fekete Péter pozitív figura, akinek külseje semmilyen rasszista jelentést nem hordoz.

A figura elleni tiltakozások ellenére Amszterdam polgármestere, Eberhard van der Laan tavaly engedélyezte a Fekete Péterek jelenlétét a szokásos évi parádén. Az amszterdami közigazgatási bíróság idén júliusban úgy döntött, hogy mivel sokan érzik rasszistának a figurát, ezért a polgármesternek meg kellett volna vizsgáltatnia, hogy a hagyomány nem sérti-e az emberi jogok európai konvencióját. A polgármester fellebbezett a bírósági döntés ellen.

A holland államtanács most felülbírálta az amszterdami bíróság döntését, mondván a város polgármesterének nem áll jogában mérlegelni ilyesfajta kérdéseket a téli gyermekfesztivál engedélyeinek kiadásakor. A szerdai döntés azt jelenti, hogy a holland államtanács “nem tudja és nem is fogja megválaszolni annak kérdését”, hogy Fekete Péter sérti-e az ország diszkrimináció-ellenes törvényét – húzta alá Jaap Polak, a tanács elnöke.

A határozat szerint a figura ellenzői a jövőben a fesztivál szervezői ellen tudnak pert indítani, vagyis a vitát más bíróságoknak kell majd orvosolniuk.

A holland Mikulás ezen a hétvégén Goudába is megérkezik. A város polgármesterének ígérete szerint a feszültség enyhítése végett a Fekete Péterek egy része sárga arcú “Sajt Péter” és “Süti Péter” lesz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik