Nagyvilág

A szír elnök lehet Obama következő célpontja

Az amerikai elnök az Iszlám Állam elleni stratégia felülvizsgálatát kérte, amely azt jelentheti, hogy a terrorszervezet legyőzéséhez először Bassár el-Aszad szíriai elnök eltávolítására lehet szükség.

Barack Obama amerikai elnök arra utasította nemzetbiztonsági szakértőit, hogy vizsgálják felül az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni fellépés stratégiáját – értesült a CNN.

A hírtelevízió csütörtöki közlése szerint a felülvizsgálatot az indokolta, hogy Washingtonban felülkerekedett az a meggyőződés, hogy az Iszlám Államott nem lehet legyőzni a szíriai politikai átmenet véghezvitele és Bassár el-Aszad szíriai elnök eltávolítása nélkül.

A CNN szerint a stratégia felülvizsgálatáról hozott döntés gyakorlatilag a beismerése annak, hogy téves volt az a washingtoni elképzelés, amely szerint először Irakban, majd utána Szíriában kell legyőzni a terrorszervezetet anélkül, hogy eltávolítanák a hatalomból Bassár el-Aszadot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik