Nagyvilág

Hazaengedték Hágából a szerb háborús bűnöst

Az ultranacionalista Šešeljt súlyos egészségi állapotára tekintettel ideiglenesen bocsátották szabadon, de már a hazaúton kijelentette, hogy fontosabbnak tartja a politikát, mint gyógykezelését.

Zászlókat lengetve, nacionalista és csetnikdalokat énekelve várták több százan a belgrádi repülőtéren Vojislav Šešeljt, az ultranacionalista Szerb Radikális Párt elnökét. A politikus majdnem tizenkét évet töltött Hágában. 2003 elején önként adta fel magát, pere azonban csak 2007-ben kezdődött. Azzal vádolják, hogy felelős az 1991 és 1994 között Boszniában, Horvátországban és a Vajdaságban elkövetett szerb háborús bűnökért, de végig ártatlannak vallotta magát.

 AFP / Andrej Isaković

A szóban forgó bűnöket félkatonai szervezetek követték el, akiknek toborzásában jelentős szerepe volt Šešeljnek, nacionalista beszédei, melyek gyakran a vajdasági magyarokat is célozták, hozzájárultak az etnikai feszültségek szításához.

A politikusnál tavaly vastagbélrákot diagnosztizáltak, majd áttéteket találtak máján. Ideiglenes szabadon engedését azzal indokolta a hágai Nemzetközi Törvényszék, hogy a börtönben nem tudnák megfelelően kezelni. A szerb kormány kezességet vállalt azért, hogy nem léphet kapcsolatba tanúkkal vagy áldozatokkal és azonnal visszatér Hágába, ha a bírói testület ezt kéri.

Szombaton viszont nagygyűlést szervez Belgrádban a Szerb Radikális Párt, melyen ígéretük szerint Šešelj is beszédet mond – írja az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik