Nagyvilág

Kutyagumin veszekedtek, késelés lett a vége

Két nőt szurkált és vagdosott össze egy nagyméretű konyhakéssel, egy 33 éves férfi.

A helyi rendőrség jelentése szerint, magánterületről fel nem szedett kutyaürülék miatt kezdődött az a veszekedés, aminek brutális, utcai, kettős késelés lett a vége szombaton, a massachusettsi Springfieldben.

A rendőrség közleménye szerint a 33 éves Michael V. Valentint, aki megpróbált elmenekülni a helyszínről hamar sikerült elfogni, és a rendőrök megtalálták azt a kést is, amivel a férfi feltehetően elkövette a bűncselekményt.

Michael V. Valentin (fotó: Springfield Police)

Egy helyi lap szerint a férfit régóta bosszantotta, hogy a két nő soha sem takarítja fel piszkot két pitbulljuk után az épület körül ahol élnek. A hogy Valetin fogalmazott: az épület hátsó lépcsőjét, és a hátsó kertet állandóan a kutyák ürüléke borította. A férfi többször jelentette a problémát a ház gondnokának, utoljára két órával az előtt, hogy késsel támadt a kutyatulajdonosokra.

 Ebben az épületben lakott a késelő, és áldozatai is (fotó: Google Street View)

A gondnok a férfi megnyugtatására felhívta a rendőrséget, és bejelentést tett a nők hanyag viselkedéséről, és kérte a rendőröket, hogy segítsenek rendezni a vitát. Két óra múlva több szomszéd is figyelemmel kísérte, ahogy Valentin kérdőre vonja a 46 éves nőt, és a 26 éves lányát, a kutyapiszok miatt. A vita elfajult, a férfi az idősebb nőt többször hátba szúrta, a lánynak pedig megvágta az arcát. Minkettejüket kórházban ápolják, az állapotukat stabilizálták.

Egy helyi lap szerint a férfi két órával a támadás előtt bejelentést tett a nők ellen a rendőrségen, amiért azok nem voltak hajlandóak feltakarítani a háza elől a kutyájuk után. A férfit felfegyverzetten elkövetett, halál okozására irányuló súlyos testi sértéssel vádolják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik