Nagyvilág

Élő adásban trágárkodott a cseh elnök

Milos Zeman lekurvázta a Pussy Riot tagjait, és hasonló jelzőt használt egy nemrég elfogadott törvényre.

„Amit tett ez a pornográf banda a pravoszláv templomban, az minimum garázdaság, egyébként pedig a társaság egyik tagja várandósan nyilvános helyen szeretkezett, ami ugyancsak felháborító” – taglalta Milos Zeman államfő a cseh közrádió egyenes adásában közvetített interjúban, miután megkérdezték tőle, egyetért-e az orosz Pussy Riot nevű zenekar tagjainak bebörtönzésével.

Zeman itt azonban nem állt meg, hanem visszakérdezett a beszélgetés során, hogy tudja-e a riporter, mit jelent az a szó, hogy pussy. S azonnal válaszolt is: „Hát azt, hogy kurva. Szóval kurva itt, kurválkodás ott, ezt az ügyet sok mindennek lehet nevezni, de politikai ítéletnek és bebörtönzésnek semmiképpen.

A dölyfös hangulatban lévő államfőnek nem ez volt az egyetlen mondhatni szokatlan kijelentése a beszélgestés alatt. Az interjú részleteiről beszámoló nol.hu szerint Zeman „elkurvított jogszabálynak” nevezte az állami tisztségviselők jogállásáról rendelkező törvényt, majd amikor a riporter figyelmeztette a trágár kifejezések használatára, frappánsan azzal vágott vissza, hogy az ilyen szavakat Karel Schwarzenberg volt külügyminisztertől, jelenlegi ellenzéki pártelnöktől tanulta, aki „minden második mondatában nyilvánosan valakit lemarház és egyre gyakrabban ismétli, hogy szar az egész”.

A cseh közrádiót tiltakozó levelek egész sora lepte el az adás után, de bőven érkeztek hasonló tartalmú telefonhívások is. A rádió azonban úgy gondolta, mivel az interjút élőben sugározták, ők nem követtek el etikai vétséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik