Nagyvilág

Ferenc pápa: az evolúció nem összeegyeztethetetlen Istennel

A világ teremtésére adott tudományos válaszok is visszavezethetők egy felsőbb vezérlő elvre – véli az egyházfő.

Az ősrobbanás elmélete és az a felfogás, ami szerint a földi élet az evolúció révén alakult ki, nem összeegyeztethetetlen a teremtésről szóló katolikus tanításokkal – mondta kedden a Vatikánban Ferenc pápa. A világ keletkezésére adott tudományos magyarázatok nem zárják ki Istennek a teremtésben játszott szerepét, a világ teremtése nem a káosz műve, közvetlenül egy felsőbb vezérlő elvből származtatható, amely a szeretet segítségével alkot – fejtette ki. Az evolúció működésének feltétele azon lények megteremtése, melyek továbbfejlődnek – mondta a pápa.

A katolikus egyház korábban élesen elítélte azokat a tudományos elméleteket, melyek ellentmondtak a Bibliában olvasható teremtéstörténetnek. Az utóbbi időben viszont törekednek arra, hogy ne a tudomány ellenségeiként tűnjenek fel. XII. Pius pápa már az 1950-es években igazolható megközelítésnek nevezte az evolúciót, II. János Pál pápa ezt 1996-ban megerősítette.

2011-ben XVI. Benedek azt mondta, hogy a világ fejlődését magyarázó tudományos elméletek nem állnak szemben a vallással, de számos kérdést válasz nélkül hagynak – emlékeztetett az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik