Nagyvilág

Lehult a lepel Kim Dzsong Un rejtélyes eltűnéséről

A dél-koreai hírszerzés azt állítja, hogy megfejtette Kim Dzsong Un hathetes eltűnésének titkát, amellyel kapcsolatban rengeteg találgatás látott napvilágot szerte a világon - közölte kedden egy szöuli tisztségviselő. Egy külföldi orvos szeptemberben vagy októberben kioperált egy cisztát az észak-koreai vezető bokájából - állítja a szolgálat.

A dél-koreai hírszerzés erről zárt ajtók mögött tájékoztatott több parlamenti képviselőt, az ott elhangozttakról két honatya egy-egy munkatársa számolt be. A hírszerzés szerint Kim Dzsong Unnál túlsúlyossága, dohányzása és sűrű programjai miatt a ciszta újra kialakulhat.

Kim szeptember 3. után eltűnt a nyilvánosság elől, és legközelebb csak október 14-én jelent meg, amikor már soványabb volt, bottal járt, de mosolygott. Nem derült ki, hogy a dél-koreai hírszerzés hogyan jutott hozzá a szóban forgó információhoz.

A titkosszolgálat beszámolt arról is, hogy az észak-koreai politikai foglyok számára fenntartott táborok közül nemrég kibővítettek ötöt, közülük egyet, a Jodok városnál lévőt úgy, hogy elköltöztették az ország északkeleti részén lévő Kilcsu város mellé. Ez utóbbi táborban körülbelül 100 ezren raboskodnak.

Ezenkívül a hírszerzés úgy tudja: Észak-Koreában nemrég kivégzőosztag elé állítottak több olyan embert, aki közel állt Kim Dzsong Un kegyvesztetté vált nagybátyjához, Dzsang Szok Tekhez, akit már tavaly év végén kivégeztek. Az idén összesen körülbelül 50 embert végeztek ki Észak-Koreában, és a hadsereg tüzérségének gyenge találati aránya miatt lefokoztak több magas rangú katonatisztet.

Kizártak az állampártból, a Koreai Munkapártból 10 tisztségviselőt, mert dél-koreai szappanoperát néztek – közölte szintén a hírszerzés.

Az országban tilos bármilyen külföldi tévécsatornát vagy külföldi készítésű filmet nézni, külföldi rádióadót hallgatni. Aki ezt megszegi, szigorú büntetésre számíthat, ennek ellenére az utóbbi években egyre többen megkockáztatják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik