Nagyvilág

Ukrán káosz előidézésén ügyködhetnek Putyin emberei

Az orosz elnök volt tanácsadója szerint a törvényhozási munka akadályozását és Porosenko megbuktatását kaphatták feladatul a Moszkvához hű ukrajnai politikusok.

Andrej Illarionov csütörtöki nyilatkozatában „destruktív tevékenységről” beszélt. A közgazdász, aki 2000 és 2005 közt volt Vlagyimir Putyin tanácsadója, azt mondta, hogy a Kremlnek nem kevés embere van az ukrán parlamenti választáson induló jelöltek közt és nem csak az év elején elkergetett Viktor Janukovics hívei közt, hanem a demokratikus erőknél is.

Illarionov szerint Putyin nekik azt a feladatot szabta, hogy a lehető legnagyobb létszámú képviselőcsoportot hozzák létre, mely képes akadályozni a mostani ukrajnai választás után létrejövő parlament munkáját. Putyin a jövő év végét szabta Porosenko megbuktatásának határidejéül.

„A Kreml ravaszabbul és jelentősen nagyobb forrásokból tevékenykedik, mint valaha” – jegyezte meg a volt tanácsadó, aki szerint Putyin és környezete semmilyen körülmények közt nem hagy fel Ukrajna destabilizálásával. Illarionov véleménye szerint világos, hogy az EU és az Egyesült Államok nem tudja megfékezni az orosz elnököt ennek végrehajtásában.

A közgazdász úgy vélekedett, hogy Barack Obamáról Putyin őszintén hiszi, hogy nem képes megállítani Oroszország terjeszkedési törekvéseit, így a következő két évben akarja megvalósítani Ukrajnát érintő terveit, amíg az Egyesült Államoknak nincs új elnöke – idézte szavait az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik