Nagyvilág

Ellenzék: “Orbán bűntársa lett az uniós biztos”

Kemény szavakkal ütik a frissen megválasztott uniós biztost a baloldali ellenzéki pártok. Az MSZP és a DK szerint Navracsics személyében "Orbán bűntársa" lett a Juncker-bizottság biztosa, akit ráadásul portfóliója kiherélésével meg is alázott az Unió.

Navracsics Tibor személyében egy olyan uniós biztos lett tagja a Juncker-bizottságnak, aki az Orbán-rezsim törvényalkotásért felelős minisztereként és kormányfő-helyetteseként bűntárs volt a magyar jogállamiság lebontásában és feldúlásában – áll az MSZP és a DK európai parlamenti képviselőinek közös közleményében.

Ujhelyi István, Szanyi Tibor, Molnár Csaba és Niedermüller Péter szerint Navracsics hiába próbálta megtagadni múltját és elkötelezettségét a jelölti meghallgatásán, mondatai hiteltelenek maradtak. Az, hogy végül módosították az eredeti portfólióját és elvették tőle az állampolgársági ügyeket, jól mutatja Orbán Viktor jobbkezének helyét Európa új kormányában.

Az MSZP és a DK képviselői szerint a Juncker-bizottság megalakulása jó hír Magyarországon azoknak, akik új munkahelyeket akarnak, a szociális kérdések megoldásán, a munkanélküliség és a fiatalok emigrációs kényszerének felszámolásán dolgoznak. Rossz hír azonban azoknak a politikusoknak – köztük a magyar rezsim vezetőinek -, akik az európai értékek sorozatos megtagadásával ártanak Magyarországnak és végletesen elszakítják országunkat az európai közösségtől.

Molnár Csaba a Hír24 helyszínen lévő tudósítójának azt mondta: azáltal, hogy elvették Navracsicstól a legfajsúlyosabb területet, az állampolgársági ügyeket és megkapta helyette a sportot, amelyben nincs uniós hatáskör, Navracsics Tibor lesz az Unió történetének első „tárca nélküli biztosa”, akinek nem lesz érdemi feladata a bizottságban.

A lapunknak a helyszínen szintén nyilatkozó Ujhelyi István szerint elszomorító, hogy az elmúlt hetekben Jean-Claude Juncker mellett a leggyakrabban emlegetett név Navracsics Tiboré volt az Európai Parlamentben. Eközben mindenki tudja, hogy a történet nem Navracsicsról szól, hanem Magyarországról, Orbán Viktorról és a rezsiméről.

Ujhelyi közlése szerint tegnap majdnem „felrobbant” az európai Szocialisták és Demokraták frakciója attól, hogy bár elutasítják Navracsics személyét és politikáját, de mivel csak egyetlen szavazási blokkban lehet szavazni a bizottságról, mégis támogatniuk kellett őt. Ujhelyi szerint mivel érdemi uniós hatáskör csak az állampolgárságok ügyével járt volna, így a kiherélt portfóliójú Navracsics személyében megszavazták az Unió első „ügyetlen” biztosát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik