Valami mozog a víz alatt Svédországnál

A tenger alatti külföldi tevékenység tartja lázban a svédeket - a gyanú egy orosz tengeralattjáróra terelődött.

Korábban a témában:

A svéd hadseregben már pénteken nagyszabású mozgósítást rendeltek el. A felderítésben több mint kétszáz katona, továbbá hajók és helikopterek vesznek részt.

Miről szólt az akció?

A svéd sajtó feltételezése szerint a partok közelében egy orosz titkosszolgálati akciót hajthattak végre. Ennek keretében – legalábbis a gyanú szerint – egy orosz tengeralattjáró kísérletet tehetett arra, hogy kicserélje az elavult víz alatti felderítő berendezéseket, de nem kizárt az sem, hogy feladata a svéd flotta manővereinek megfigyelése lett volna.

A svéd hadsereg hivatalosan mindezt nem erősítette meg, utalt ugyanakkor arra, hogy a “víz alatti külföldi tevékenység” gyanújára vonatkozó információk megbízható forrásból származnak.

Sikertelen kísérletek voltak csak

A Svenska Dagbladet című stockholmi lap szombaton este azt az értesülést közölte, hogy a svéd partok közelében bajba került egy orosz tengeralattjáró. Az újság szerint a svéd hadsereg “elfogott” egy orosz nyelvű segélykérést, amely minden bizonnyal egy kalinyingrádi orosz bázisra irányult.

Az elmúlt évtizedekben a svéd királyi haditengerészet több alkalommal is sikertelen kísérletet tett a gyanú szerint a svéd partok közvetlen közelében tevékenykedő szovjet, illetve orosz tengeralattjárók felderítésére.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.