Nagyvilág

Meztelen nő buktatta le a dílert

A világát se tudta, úgyhogy készségesen segített a rendőröknek.

A Texas állambeli Trinity járőreit eredetileg azért hívták ki, mert egy anyaszült meztelen nő csütörtök hajnalban azzal szórakozott, hogy a környék minden ajtaján bekopogott. Ugyan első körben nem sikerült megtalálniuk, egy órával később kiderült, hogy egy cédrus tetején gubbasztott.

Miközben próbálták leimádkozni a fáról, újabb riasztás érkezett, ezúttal egy meztelen férfi miatt, aki szintén azzal töltötte a reggelét, hogy végigkopogtatta a szomszédságot. Hamar kiderült, hogy a nő és a férfi egy párt alkotnak, s bár a világukat sem tudják, a dílerüket keresik – a kedves rendőrök felajánlották, hogy ebben segítenek nekik.

Azt mondták, hogy nem tudják a nevét, csak a számát és egész reggel sms-ben próbálták elérni” – nyilatkozta a helyi seriff. “Mondtam nekik, hogy írjanak rá még egyszer.

Délután kettőre meglett a díler, a meztelen párost pedig segítségükért cserébe elengedték egy szóbeli figyelmeztetéssel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik