Nagyvilág

300 ezres méhraj ölt meg egy embert

A méhek egy kilencvenéves férfi házából rajzottak elő, amikor kertészek kezdtek el dolgozni a ház körül. Az agresszív rovarok hét embert csíptek meg, akik közül az egyik belehalt a méhtámadásba.

A 32 éves kertész egy négyfős brigád tagjaként kezdte el rendbe tenni az arizonai Douglas városában álló kis ház körül található kertet, amikor a házban fészkelő méhek rájuk támadtak – jelentette a Tucson News Now. A lapnak a városi tűzoltóparancsnok elmondta: a méhek akkor rajzottak ki, amikor a kertészek bekapcsolták a fűnyírókat, és azonnal támadtak.

A ház eresze alól előbújó méhek többsége a legközelebb álló 32 éves férfira támadt rá, akit a beszámoló szerint több száz csípést ért, és szemtanúk elmondása szerint szívrohamot kapott. Rajta kívül még hat embert csíptek meg az állatok: három másik kertészt, egy szomszédot, aki a segítségükre sietett valamint a kihívott rovarirtót és egy tűzoltót.

A házban lévő méhkast végül a tűzoltóság egy profi rovarirtó segítségével számolta fel. Jesus Corella elmondása szerint a méhkas nagyjából fél méter széles és két méter hosszú lehetett, és kinézete alapján már tíz éve ott lehetett a házban, a tető alatt található szűk részben. És a méhek már elkezdtek építeni egy második kast is, három méterrel odébb.

 Tűzoltók dolgoznak a hatalmas méhkas elpusztításán
Fotó. Douglas Fire Department 

Mario Novoa tűzoltóparancsnok elmondása szerint még soha nem találkoztak ilyen nagy méhkassal, pedig heti rendszerességgel hívják ki őket méhtámadások miatt, és annyira megszokottnak számítanak a “méhriasztások”, hogy a tűzoltóautókban alap felszerelésnek számítanak a méhészek által is használt védőruhák.

A méhek – egyes híradások szerint „afrikanizált”, másnéven gyilkos méhek – a rovarirtó elmondása szerint rendkívül agresszívak voltak, és már azelőtt rátámadtak, hogy elkezdte volna permetezni őket. A kast csak úgy tudta felszámolni, hogy a tűzoltók segítségével megbontotta a tető egy részét, valamint a mennyezetet, hogy hozzáférjen. Az első hírek még arról szóltak, hogy a hatalmas méhkasban nagyjából 800 ezer méh volt, és sok oldal ezt az adatot vette át, a Tucson News Now később frissített hírében azonban már az szerepelt, hogy a házban „csak” háromszázezer darab méh volt.

A ház kilencvenéves tulajdonosát kiköltöztették az épületből, ami még szerdán is rendőrségi szalagokkal volt körbekerítve. Közben a közelben lakók most azon aggódhatnak, hogy a környéket ellepik az agresszív méhek, amelyek nem találják a kast. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik