Nagyvilág

Kim Dzsong Un már csak kirakatember lehet

Egy észak-koreai disszidens szerint a magas rangú tisztviselők már nem veszik figyelembe a vezető parancsait.

Hollandiában gyűlt össze észak-koreai disszidensek egy csoportja, hogy megvitassák országuk helyzetét. A résztvevők magas állami tisztségeket töltöttek be, mielőtt hátat fordítottak a diktatúrának. Az eseményen elhangzottakról a Vice számolt be, a legérdekesebb kijelentéseket Csang Dzsonszong, a néhai Kim Dzsong Il propagandagépezetének egyik kulcsszereplője tette.

Csang szerint magas rangú állami tisztviselők, a kormány Szervezési és Irányítási Osztályának vezetői nem veszik már figyelembe Kim Dzsong Un parancsait. Az országot valójában az osztály irányítja, miközben törésvonal alakult ki azok között, akik a gazdaság teljes kontrollját tartják üdvözítőnek és azok közt, akik nyitottabbá tennék a külvilág felé az ország piacát. Csang szerint a két fél közt gyakorlatilag harc zajlik, persze inkább politikai értelemben.

Csang szavai érdekes megvilágításba helyezik azt a tényt, hogy Kim Dzsong Un hónapok óta eltűnt a nyilvánosság elől, utoljára egy júliusi videón tűnt fel erősen sántikálva. Még a kormányzati döntéseket jóváhagyó népgyűlésen sem jelent meg, melynek eddig egyetlen ülését sem hagyta ki.

Noha diplomáciai források cáfolják ezt, de Csang szerint lényegében puccs történt tavaly, aminek folytán Kim Dzsong Un már csak egy báb, a Szervezési és Irányítási Osztály kirakatembere. A puccs Csang Szongtek kivégzésével esett egybe. Csang Szongtek az észak-koreai politika egyik kulcsembere volt, Kim Dzsongun nagybátyja, mentora és személyes tanácsadója. Tavaly decemberben minden hivatalától megfosztották és kivégezték, a hivatalos közlés szerint a rendszer megtagadása és pártellenes szervezkedés miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik