Nagyvilág

Újabb washingtoni pofon Orbánnak

Úgy látják, a magyar kormány ukrajnai magyaroknak autonómiát szorgalmazó felhívásai rontanak egy amúgy is nehéz helyzeten.

Néhány kelet- és délkelet-európai ország mellett Magyarországról is szólt a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogi helyzetével kapcsolatban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) “emberi dimenzióval” foglalkozó varsói találkozóján részt vevő amerikai küldöttség vezetője. J. Brian Atwood – az amerikai külügyminisztérium honlapján közzétett, szeptember 29-i keltezésű dokumentum szerint – úgy vélte, hogy “Magyarország expanzív állampolgársági törvénye, amikor gyújtó hatású retorikával párosul, a határokon átívelő és etnikumközi feszültségeket teremthet.

A magyar kormánynak az ukrajnai magyarok számára autonómiát szorgalmazó felhívásai tovább szítanak egy amúgy is nehéz helyzetet” – állapítja meg a varsói EBESZ-találkozó amerikai küldöttségvezetője által jegyzett dokumentum. “Az Egyesült Államok arra buzdítja Magyarországot, gondoskodjon arról, hogy a szomszédos országokban élő magyar kisebbségekkel kapcsolatos bármilyen aggodalmának megfogalmazása egyaránt helyénvaló és építő jellegű legyen.”

A küldöttségvezető bírálta, hogy Grúzia “Oroszország által megszállt dél-oszétiai és abháziai régiójában” továbbra is megtagadják a grúzok magántulajdonhoz és szabad mozgáshoz való jogát, Moldovában korlátozzák a Dnyeszter menti területen élő gyermekek latinbetűs iskolákban való tanulásának lehetőségét. Bosznia-Hercegovinával, valamint Szerbiával és Horvátországgal kapcsolatban a délszláv háborúkban elkövetett súlyos háborús bűnök, köztük a srebrenicai népirtás folytatódó tagadását és a “kollektív jogoknak” az egyéni jogok elé helyezését kritizálta a küldöttségvezető. Jelentése szerint “Oroszország ukrajnai akciói egyszerre adnak tökéletes példát a kisebbségi jogok megtagadására és a kisebbségi jogokkal való visszaélésre”, miután Oroszország az ukrajnai orosz kisebbség jogaira hivatkozva megsértette Ukrajna szuverenitását és területi egységét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik