Nagyvilág

Korlátoznák a külföldi tulajdont az orosz médiában

A kezdeményezők szerint „információs háború” zajlik Oroszország ellen.

A duma három képviselője, egy liberális és egy kommunista politikus, valamint az Igazságos Oroszország Párt tagja olyan javaslatot terjesztett be, hogy a külföldieknek csak legfeljebb húsz százalékos részesedésük lehessen oroszországi sajtótermékekben és az elektronikus sajtóban. A kormányzó Egységes Oroszország párt támogatja a korlátozást – tudósít az MTI.

A törvényjavaslat a kettős állampolgároknak megtiltaná, hogy Oroszországban bármilyen tömegtájékoztatási eszközt hozzanak létre.

Az orosz végrehajtó hatalmat ellenőrző Társadalmi Kamara illetékes bizottsága arra figyelmeztetett, hogy a javaslatot komoly szakértői vizsgálat alá kell vetni gazdasági szempontból is. Dmitrij Burkov, a sajtóügyekkel foglalkozó testület vezetője szerint a törvénymódosítás a nyomtatott sajtót, valamint a tévé- és rádiócsatornákat sújtaná, melyek versenyképességben és a befektetők vonzását illetően alulmaradnak az internetes médiával szemben. A kamara egy másik tagja úgy véli, hogy a korlátozás miatt nem csorbulna a sajtószabadság Oroszországban. Szakértők viszont az állam egyre erősebb befolyásszerzését látják a jogszabálytervezetben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik