Nagyvilág

Diákokat robbantottak fel az iszlamisták

Vélhetően a Boko Haram csapott le ismét Nigériában. Az iszlamista fegyveresek ezúttal egy főiskolát támadtak meg.

Egyelőre nem tudni, pontosan hány halálos áldozatot szedett a Kano városában található tanárképző főiskolán elkövetett terrortámadás. A helyi egészségügyi források szerint legkevesebb húszan vesztették életüket. A biztonsági erők információi szerint a támadásban tizenhárman haltak meg, és harmincnégyen megsebesültek – írja az MTI. 

A helyi rendőrség szóvivője közölte, hogy tíz fegyveres hatolt be egy előadóterembe, ahol lőni kezdtek a diákokra és a tanárra, és működésbe hoztak egy robbanószerkezetet. A szóvivő szerint a hadsereg több egységét a kampusz területére vezényelték.

Más források két öngyilkos merénylőről számoltak be, akik egyike egy előadóban, a másik egy tanterem előtt robbantotta fel magát.

A merénylet elkövetését eddig senki nem vállalta magára. Feltehetően a Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet támadhatott az főiskolásokra, mivel a terrorcsoport korábban többször is elítélte a nyugati típusú oktatási intézményeket, neve is azt jelenti, hogy tilos a nyugati oktatás.

Mintegy két hónapja egy hasonló támadásban több tucatnyian haltak meg ugyancsak Kanóban, egy ottani környezettudományi tanszék területén.

A saría (iszlám jogrendszer) radikális értelmezésén alapuló iszlám állam létrehozásáért harcoló Boko Haram évek óta folytat fegyveres küzdelmet Nigéria északi részén. A Human Rights Watch jogvédő szervezet becslései szerint a csoport tagjai legalább kétezer civil lakossal végeztek az év eleje óta.

A fegyveres csoport az utóbbi hetekben több nagyvárost is ellenőrzése alá vont Nigéria északkeleti, muszlim többségű részén, és ott – a közel-keleti szunnita szélsőségesekhez hasonlóan – “kalifátust” kiáltott ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik