Nagyvilág

Megduplázódott az Ebolával fertőzöttek száma Kongóban

Az ország viszonylag messze van a járvány gócpontjától, itt a vírus egy másik válfaja fertőz – vélik a szakértők. Egyre súlyosabb a helyzet.

A közép-afrikai Kongói Demokratikus Köztársaságban eddig 35 áldozatot szedett az Ebola – tudósít az MTI. Eddig összesen 62 megbetegedést regisztráltak, a járvány egy szűk, a külvilágtól elzárt térséget érint.

A járvány által leginkább sújtott Libériában már legalább ezer kórházi ágyra lenne szükség, de csak 240 áll rendelkezésre. További 260-at rövidesen üzembe helyezhetnek, de ez is csak fele a szükségesnek.

Az Egészségügyi Világszervezet közlése szerint szeptember hatodikáig 2300-an haltak meg az Ebola-járvány miatt és 4300-an fertőződtek meg. A helyzet egyre súlyosabb: a megbetegedések fele az elmúlt három hétben történt, pedig már március óta tart a járvány.

A Nemzetközi Valutaalap szerint az Ebola miatt jelentősen csökkenhet a három leginkább érintett ország, Libéria, Sierra Leone és Guinea gazdasági növekedésének üteme. A járvány olyan kulcsfontosságú ágazatokat bénított meg, mint a bányászat, a mezőgazdaság és a szolgáltatói szektor. A járvánnyal szembeni küzdelem országonként mintegy 30 milliárd forintnyi összeget vont el a költségvetésből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik