Nagyvilág

Kalifornia betilthatja a nejlonszatyrokat

A törvényhozók már múlt pénteken elfogadták a javaslatot, amelynek hatályba lépéséhez már csak a kormányzó aláírására van szükség.

Kalifornia lehet az első amerikai állam, amely teljesen száműzi az egyszer használatos műanyagszatyrokat, amennyiben Jerry Brown kormányzó is áldását adja a törvényjavaslatra. A törvényhozók már múlt pénteken elfogadták a javaslatot, amelynek hatályba lépéséhez már csak a kormányzó aláírására van szükség. Brownnak szeptember végéig van ideje dönteni.

“Valószínűleg alá fogom írom, igen” – mondta a demokrata párti Brown a kormányzói posztért idén szintén nyeregbe szálló republikánus Neel Kashkarival folytatott televíziós vitában. “Ez egy kompromisszum, amely figyelembe veszi a környezeti, a gazdasági és az árusok igényeit is” – húzta alá a kormányzó.

A kaliforniai törvény értelmében az egyszer használatos nejlonszatyrok 2015. július 1-jétől eltűnnek az élelmiszerboltokból és a gyógyszertárakból, majd kereken egy évre rá a kis- és italboltokból is száműzik őket.

A törvény ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a boltok tíz centért árusítsanak papír-, vagy újrafelhasználható zacskókat. Ehhez hasonló korlátozásokat már több városban, köztük Los Angelesben és San Franciscóban is bevezettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik