Nagyvilág

Már 100 millió dollár összegyűlt a vizes vödrözésből

Az amiotrófiás laterális szklerózis (ALS) nevű betegség gyógyítására kitalált kihívás olyan népszarű lett, hogy meghaladta a 100 millió dollárt az és a betegek ápolására eddig felajánlott adományok összege.

Az amerikai ALS Egyesület (ALSA) pénteken közleményben jelentette be, hogy egy hónap alatt, július 29. és augusztus 29. között, 100,9 millió dollár (24,15 milliárd forint) adomány gyűlt össze a Facebook közösségi portálon indult jótékonysági akció eredményeként. A múlt év hasonló időszakában a szervezet mindössze 2,8 millió dollár adományt kapott a Lou Gehring-kórnak is nevezett gyógyíthatatlan degeneratív idegrendszeri betegség elleni harcra, illetve a betegek segítésére – írja az MTI.

A hála szó nem elegendő annak kifejezésére, amit most érzünk – hangoztatta a közleményben Barbara Newhouse, az egyesület elnök-vezérigazgatója. A vezető szerint a pénzből az élvonalbeli ALS-kutatásokat és a betegeket segítik. Azt ígérte, hogy az összegyűlt hatalmas pénz felhasználásáról a jövőben is transzparens módon tájékoztatják a nyilvánosságot.

Az akcióban eddig olyan hírességek öntötték le magukat egy vödör jeges vízzel (és adakoztak), mint Matteo Renzi olasz miniszterelnök, George W. Bush volt amerikai elnök, Bill Gates informatikai mogul, Mark Zuckerberg Facebook-vezér, Jeff Bezos amerikai mágnás, Tom Cruise és Matt Damon filmsztárok, Stieven Spielberg filmrendező, Katy Perry, Shakira, Taylor Swift és Justin Bieber popsztárok, Usain Bolt, David Beckham és Neymar sportolók, Kate Moss szupermodell.

És persze nem felejthetjük el az azóta már a digitális népköltészetbe bevonult hazai leghíresebb teljesítőt, Falus Ferenc, a baloldal főpolgármester-jelöltjét, aki Tarlós Istvánt nem csak a választásokon, hanem jótékonyságban (és persze divatstílusban) is komoly kihívás elé állította.

A betegségben érintett, az izomsorvadás következtében teljesen lebénult világhírű brit tudós, Stephen Hawking elméleti fizikus helyett gyermekei vállalták a kihívást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik