Nagyvilág

A magyar tankbizniszről ír a Vice

Cseh cégnek adtuk el a T-72-eseinket, de valószínű, hogy Ukrajnának volt szüksége rá – véli a portál.

A nemzetközi politikával foglalkozó Vice News szerint miközben az oroszokat az Ukrajnában harcoló szakadárok felfegyverzésével vádolják, a NATO is fű alatt juttat segítséget Ukrajnának. Ennek kapcsán említik, hogy Magyarország 58 T-72-es tankot adott el Csehországnak. A fegyvereladást a fegyveres erőkről szóló 1990-es európai egyezmény szigorúan szabályozza, így ennél az eladásnál is feltűnt, hogy a csehek nem saját használatukra vették a harckocsikat.

Az ugyan még nem világos, hogy hová kerülnek a tankok, de a legvalószínűbbnek az látszik, hogy Ukrajnába, ami logikus is, hiszen ezek a tankok teljesen kompatibilisek a meglévő ukrán harci felszereléssel és most a konfliktus közepén nincs is lehetőség új fegyverzet bevezetésével vesződni. A Csehországon keresztüli eladással viszont Magyarország moshatja kezeit, az ukránokat ily módon nem mi látjuk el tankokkal.

Horvátország is épp most cseréli le harci helikoptereit – Amerikából húsz új Blackhawkot vesznek. Így leselejtezik nyolc régi szovjet Mi-8-as légijárművüket, ezek Ukrajna számára megintcsak azonnal használatba vehetőek lennének.

Fegyvereladási botrányok Magyarországon

Az első nagy botrány rögtön a fiatal Magyar Köztársaság első születésnapjára érkezett: 1991-ben a horvátoknak szállítottunk fegyvert, ez állítólag amerikai közreműködéssel lepleződött le.

Aztán 1996-ban kisült, hogy a kecskeméti repülőezred haditechnikai főnöke érintett lehet egy botrányban: egy amerikai gyűjtőnek kiállítási tárgyként eladott Mig-21-es mellett a vámosok működőképes haditechnikai eszközöket találtak. Aztán az is kiderült, hogy a haditechnikai főnök volt az eladó, a közvetítő és a vevő is.

2001 volt a következő botrány: egy magyar származású férfi állítása szerint magyar hatóságok tudtával történt egy még 1994-ben lezajlott illegális fegyvereladás. A férfi cégével vett részt a Fehéroroszországból és Ukrajnából Boszniába történő fegyvercsempészetben fiktív vásárlókat találni (olyan országokat, ahová nem tilos fegyvert eladni). Az esetet egy belga lap leplezte le, az ő információik szerint a Horn-kormány tudott a fegyverüzletről, és engedélyezte, de ezt tagadták a magyar hatóságok.

Az első Orbán-kormányt érintő Gripen-ügy pedig szinte mindenhol óriási korrupciós botrány lett, kivéve Magyarországot…

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik