Nagyvilág

Pórul jár, aki csúnyán beszél a parlamentben

Szerbiában komolyan megbüntetik azt a képviselőt, akik az országgyűlés ülésein megszegik az etikai kódex szabályait, és nem kérnek utólag nyilvánosan bocsánatot.

Szerb sajtóban megjelent információk szerint a szerb törvényhozás hamarosan elfogadja a régóta várt etikai kódexet, amely egyebek mellett a csúnya beszédre vonatkozó tiltást is tartalmazza. A bocsánatkérés elmaradása így akár 2000 eurójukba (625 ezer forint) is kerülhet a honatyáknak.

A képviselők magaviseletét és megnyilvánulásait szabályozó rendeletet azonban a belgrádi politikusok előtt a brüsszeliek olvashatják el, mivel a kódex tervezetét az Európai Bizottságnak küldik el véleményezésre. A dokumentumot kidolgozó munkacsoport vezetője szerint amennyiben a kódex pozitív osztályzatot kap Brüsszelben, a szerb politikusok is kevesebb ellenállással fogadják majd el – írja az MTI. 

Vízzel is leöntötték egymást

A kódex tartalmáról egyelőre nem sokat lehet tudni – a csúnya beszéd szankcionálásán kívül -, korábban azonban arról lehetett hallani, hogy a gyűlöletbeszédet, a hazugságot, a szándékos félrevezetést, a lekicsinylő megjegyzéseket, a korrupciót és a parlament munkájának megzavarását is szankcionálja majd a szabálykönyv.

A kódex alapja az Európai Parlamentben használt szabálykönyv volt. A dokumentumban foglaltak betartását öttagú etikai tanács ellenőrzi, és ők döntenek a bírságokról is.

Ilyen szabályzat hiányában a szerb parlamentben korábban a káromkodás és a szidalmazás mellett az is előfordult, hogy a képviselők vízzel öntötték le vagy cipővel dobálták meg egymást, illetve a házelnököt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik