Nagyvilág

Az ENSZ Kelet-Ukrajnáról: ez nem humanitárius katasztrófa

Csak "súlyos gondok" vannak a térségben - jelentette ki Oldrich Andrysek, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának ukrajnai képviselője.

Szavai szerint Ukrajna keleti részében nem halnak éhen, szomjan emberek vagy fagynak halálra, mint például Szudánban, Irakban vagy Szíriában. “Mi ezt nevezzük humanitárius katasztrófának” – jegyezte meg.

A tisztségviselő adatai alapján a Kijev által terrorellenesnek elnevezett hadművelet kezdete óta a többmilliós lakosú országrészből eddig mintegy 175 ezren menekültek el.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Minszkben úgy nyilatkozott, hogy a kelet-ukrajnai helyzetet “nem lehet másként, mint katasztrofálisnak jellemezni”. Moszkva ezzel indokolta a korábbi, mintegy 260-280 kamionból álló segélykonvoj elindítását is, amely a múlt pénteken hajtott be engedély nélkül Ukrajna területére, és azt is, hogy újabb segélyszállítmány küldésére készül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik