Nagyvilág

Videón köszöni az életét a meggyógyult ebolás beteg

A mai egy csodálatos nap, hogy élhetek, jól lehetek, és újra együtt lehetek a családommal – mondta örömtől láthatóan megrendült állapotban lévő Ebolából felépült férfi.

A 33 éves Kent Brantlyt augusztus eleje óta az atlantai Emory Egyetemi Kórházában gyógyították egy addig csak majmokon tesztelt, ZMapp elnevezésű kísérleti gyógyszerrel. A doktor kiengedéséről szóló híreket Brantly munkaadója, a Samaritan’s Purse (a szamaritánus erszénye) elnevezésű protestáns nemzetközi segélyszervezet jelentette be.

Eközben az AP amerikai hírügynökség arról számolt be, hogy egy másik amerikai fertőzöttet, Nancy Writebolt már kedden kiengedték az atlantai kórházból, ahol kezelték. Az 59 éves Writebol férje közölte, hogy bár állapota még meglehetősen gyenge, az asszony meggyógyult.

Az Emory Egyetemi Kórház tisztségviselői csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót, amelyen dr. Bruce Ribner, az intézmény egyik osztályvezetője kijelentette, hogy a két gyógyult beteg kiengedése nem jelent közegészségügyi kockázatot. A rendezvényen Brantly is felszólalt és “csodálatos napnak” nevezte a mait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik