Nagyvilág

Osztrák szélsőségesek akartak az Iszlám Államhoz csatlakozni

Kilenc férfit fogtak el Ausztriában, akiket azzal gyanúsítanak, hogy csatlakozni akartak a Szíriában harcoló kormányellenes iszlám szélsőségesekhez.

A férfiakat néhány napja fogták el, azonban több részletet nem közöltek az osztrák hatóságok. Az APA osztrák hírügynökség jelentése szerint a kilenc gyanúsított kihallgatása még tart, és még nem döntöttek arról, hogy vizsgálati fogságba kerülnek-e.

Az osztrák belügyminisztérium közlése szerint a gyanúsítottak menekültstátusszal rendelkeznek. Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter indítványozta az őrizetbe vett férfiak menedékjogának visszavonását, és jelezte, hogy a szélsőségesekkel szemben zérótoleranciát alkalmaznak. A miniszter ugyanakkor óvott attól, hogy az Ausztriától menedéket kérőket azonos besorolás alá vegyék a most elfogott kilenc emberrel, hiszen a háború sújtotta térségből Európába érkező menedékkérők épp a szélsőséges erők elől menekülnek.

Ausztriában hozzávetőleg félmillió muszlim él, ami a lakosság mintegy hat százalékának felel meg. Az osztrák hírszerző szolgálatok becslése szerint eddig csaknem százan mentek el Ausztriából, hogy csatlakozzanak a szíriai iszlamista lázadókhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik