Nagyvilág

Orbán megfenyegette az Erdélyi Magyar Néppártot?

A Transindex úgy tudja, Orbán azt mondta, megvonja a forrásokat a szervezettől, ha az államelnök-jelöltet állít.

Az erdélyi hírportál azt írja: a magyar miniszterelnök a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen szerzett tudomást arról, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökjelöltet indít. Úgy értesültek, hogy Orbán anyagi szankciókat helyezett kilátásba, ha ez bekövetkezik.

Egy másik erdélyi magyar párt, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetsége (RMDSZ) elnöke, Kelemen Hunor múlt héten találkozott Orbánnal, megbeszélésükön megállapodtak abban is, hogy szorosabbra fűzik a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatát. A Transindex úgy tudja, hogy ezt követően Szilágyi Zsolt EMNP-alelnök is találkozót kért Orbán Viktortól, amit azonban a kormányfő elutasított. Az EMNP viszont tagadta, hogy Szilágyi megkereste volna Orbánt.

Az EMNP egyébként – az állítólagos fenyegetés ellenére is – államelnök-jelöltként elindítja Szilágyi Zsoltot. Toró T. Tibor EMNP-elnök azt mondta, nem Budapesten fogják eldönteni, hogy állíthatnak-e jelöltet. Arra a kérdésre, hogy szembemennek-e a Fidesszel, Toró azt mondta a Transindexnek, hogy a két szervezet közti viszony sem engedi, „hogy így merüljön fel ez a kérdés”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik