Nagyvilág

Élet a szeparatisták után

Hónapokon át tartották ellenőrzésük alatt a kelet-ukrajnai szeparatisták Liszicsanszk városát. Néhány héttel azután, hogy az ukránok visszafoglalták a települést, a lakók reménykednek, hogy újraépíthetik régi életüket – de félnek attól, hogy a háború visszatér. Az AP hírügynökség helyszíni riportot készített.

Sok ház viseli nyomát a város visszafoglalásáért folytatott kétnapos összecsapásnak. Azóta három hét telt el, a lakók még mindig próbálják rendbehozni háztartásaikat. A harcokat pincéikben vészelték át, sokan arra jöttek fel, hogy eltűnt fölöttük a felső emelet, vagy akár az egész ház.

A százötezres településen az emberek döntő többsége oroszajkú, mégis örültek az ukrán hadsereg győzelmének, mert úgy látják, a szeparatisták uralma alatt nincs lehetőség a békés életre. Alekszander Tretyakov, akinek fél házát elvitte a bombázás, azt reméli, kap az államtól segítséget a felújításra, de hozzá se mer látni a rendbehozatalnak – attól fél, a szakadárok visszatérnek majd.

A városba kezd visszatérni az élet, de még mindig mindenfelé törmelékek borítják az utcákat, az ablakokon üveg helyett fólia van. A bankautomatákat újra feltöltik, hosszú sorok állnak előttük – az emberek hetek óta nem jutottak készpénzhez. A legtöbb bolt újra kinyitott, de az árak az egekbe szöktek, készletek alig vannak. Egy boltban szinte az összes polcon csak joghurt van, egyetlen márkából.

Egyelőre még negyven fok van, a házaikat foltozgató emberek viszont már az ősztől tartanak, amikor egyik pillanatról a másikra fagypont alá is zuhanhat a hőmérséklet. Egy kilencemeletes lakóépület épségben átvészelte a bombázást. A harcok idején csak egy harmadik emeleti lakásban élő idős pár nem ment le a pincébe – az asszony le van bénulva, férje pedig mellette maradt. Ők sértetlenül megúszták.

Egy hatvankét éves nő már nem volt ilyen szerencsés – az ő férje a harcok közben is kimerészkedett és a háztól nem messze egy repesz fúródott a fejébe. A bejárati ajtóból a holttestére lehetett rálátni. A nőnek a támadások közepette kellett eltemettetni, a szomszéd városba biciklizett, hogy találjon egy dolgozó temetkezési vállalkozót. A város sok lakójához hasonlóan nincs elragadtatva az őket a szeparatisták uralma alól felszabadító ukránoktól – azt mondta az AP-nek, hogy a területnek önkormányzati jogot kell kapnia Ukrajnán belül. Az ukránok örök fájdalmat okoztak nekik – mondta, hozzátéve, hogy nem bűn, ha az emberek az ország föderalizációját akarják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik