Nagyvilág

Légi csapást mért az USA az Iszlám Államra

Kilenc légi csapást mértek az amerikai harci repülőgépek az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista fegyveres szervezethez tartozó célpontokra Észak-Irakban, a moszuli gát térségében, a kurdok offenzívájának segítésére - jelentette be az amerikai védelmi minisztérium helyi idő szerint szombaton. A kurdok aznap indítottak hadműveletet a gát visszafoglalására. Közben Szíriában is folytatódott a vérontás.

A Tigris folyón emelkedő, stratégiai fontosságú létesítményt az iszlamisták tizenegy nappal korábban kerítették hatalmukba. Ez a gát a legnagyobb az országban, és ez teszi lehetővé, hogy a térség legnagyobb részét elláthassák vízzel és árammal. Ninive tartomány nagy kiterjedésű területeinek az öntözése is ettől a létesítménytől függ.

Kurd tisztségviselők már korábban jelezték, hogy amerikai légi támogatással sikerült ellenőrzésük alá vonni a gát keleti oldalát, és folytatják az előrenyomulást.

Megsemisített páncélosok

Az Iszlám Állam június óta jelentős területeket vont ellenőrzése alá Irak szunniták lakta északi és nyugati részén, és ott, illetve a szíriai polgárháború alatt korábban hatalmába kerített területeken egy “kalifátust” kiáltott ki. Az utóbbi hetekben számos vallási kisebbség több tízezer tagját üldözték el lakhelyükről az IÁ harcosai, és az évek óta vallási erőszak által sújtott Irakban eddig a béke és stabilitás szigetének számító autonóm kurd tartomány ellen is harcot indítottak.

A 2011-es kivonulás óta az amerikai légierő a múlt héten hajtott végre először harci műveleteket Irakban. A Pentagon bejelentése szerint a szombati csapásokkal összesen tizennégy – páncélozott vagy fegyverekkel ellátott járművet semmisítettek vagy rongáltak meg. Az amerikai gépekben nem esett kár – tette hozzá a minisztérium közleménye, amely szerint a műveletben pilóta nélküli gépek (drónok) is részt vettek.

A tárca hivatalosan a humanitárius erőfeszítések támogatásának szükségességével, valamint az ottani amerikai személyzet és létesítmények védelmével indokolta az amerikai beavatkozást.

Brutális vérontás Szíriában

Egy szíriai törzs mintegy hétszáz tagját ölték meg az Iszlám Állam szélsőséges iszlamista szervezet fegyveresei az elmúlt két hétben az arab országban. Ellenzéki források szerint az iszlám szélsőségesek az ország keleti tartományában, Deir-ez-Zórban az as-sejtaat törzs tagjait mészárolták le, míg további százakat elhurcoltak.

Az as-sejtaat törzs tagjai a szóban forgó tartomány több falvát népesítik be, és az Iszlám Állam az elmúlt hetekben épp az ő megsemmisítésükre indított offenzívát. Az iszlám szélsőségesek a törzs tagjait “hitetleneknek” tekintik, mégpedig azért, mert nem voltak hajlandók az Iszlám Állam által megszabott “szabályok” alapján élni. Korábban a törzs több tagját keresztre feszítették és lefejezték.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) szerint a napokban az Iszlám Állam fegyveresei az észak-szíriai Aleppó tartományban is több falut foglaltak el; a harcokban közel negyvenen haltak meg.

Szíriában a fegyveres ellenzéket meggyengítette, hogy korábbi szövetségesük, az iszlamista an-Nuszra Front július végén kivonult a térségből. Az an-Nuszra, az al-Kaida szíriai szárnya a lázadók oldalán harcolt egyrészt az Iszlám Állam, másrészt Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszere ellen. Néhány héttel ezelőtt viszont az an-Nuszra Front a többi lázadó csoport ellen is elkezdett harcolni, tovább bonyolítva a szíriai helyzetet.

Szíriai ellenzéki csoportok a hét végén a nyugati országokhoz fordultak támogatásért az iszlám szélsőségesek elleni harcban. Egyidejűleg gyors beavatkozást sürgettek az iszlám radikálisok által végrehajtott mészárlások folytatásának megakadályozása érdekében.

A 2013-ban Szíriában megjelent Iszlám Állam civilek elleni erőszakos cselekményeivel és a hegemonikus törekvéseivel kiváltotta a szíriai lázadók ellenszenvét, ami véres összecsapásokhoz vezetett a két tábor között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik