Nagyvilág

Katonai segítséget kér a NATO-tól és az EU-tól Ukrajna

Az oroszbarát szeparatisták elleni harchoz kért fegyveres támogatást nyugatról az ország külügyminisztere.

Ukrajna egyértelműen katonai támogatást kér az oroszbarát a szeparatisták elleni fellépéshez – mondta Pavlo Klimkin, ukrán külügyminiszter, a Deutschlandfunk német rádióállomásnak adott, vasárnap elhangzó nyilatkozatában – jelentette az MTI.

Klimkin szerint új Ukrajnával kapcsolatos nyugati stratégiára van szükség: a NATO-nak és az EU-nak fontolóra kell vennie, hogy milyen lépéseket tehetnek, illetve tesznek akkor, ha – mint fogalmazott – megszegik a szabályokat, amint azt a Krím félsziget annektálása, valamint a kelet-ukrajnai oroszbarát szeparatisták támogatása bizonyítja.

A stratégia részeként említette a politikai támogatást, a katonai segélyt, a reformok segítését, továbbá támogatást olyan területeken, mint a terrorizmus elleni harc vagy a kiberbiztonság, és reményét fejezte ki, hogy szeptemberi csúcstalálkozóján a NATO elfogadja azt.

Az ukrán külügyminiszter Berlinben tartózkodik, ahol vasárnap orosz, továbbá német és francia kollégájával találkozik.

Szombat késő este vált ismertté a német fővárosban, hogy Petro Porosenko ukrán elnök a jövő hétre kijevi látogatásra hívta meg Angela Merkel kancellárt. A kancellár szóvivője szerint jelenleg tanulmányozzák a meghívást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik