Nagyvilág

Kenya lezárja határait

Az ország megtiltotta a Guineából, Libériából vagy Sierra Leonéból érkezők beutazását. A lépést az Ebola-vírus terjedésének megakadályozásával indokolták.

 

James Macharia kenyai egészségügyi miniszter elmondta: a kormány ideiglenes jelleggel felfüggesztette azoknak a beutazását, akik az Ebola-járvány által leginkább sújtott három országból érkeznének. A tilalom kedd éjféltől lép majd érvénybe, és az ország összes határátkelőjére vonatkozik.

Nem zárják el ugyanakkor a beutazás lehetőségét az olyan egészségügyi dolgozók elől, aki éppen ennek a járványnak a legyőzése érdekében utaznak Kenyába, és beléphetnek az országba az említett három afrikai államból hazatérő kenyaiak is, akiket azonban alapos vizsgálatnak vetnek alá, és szükség esetén karanténba zárják őket.

Hivatalos adatok szerint eddig 1975-en fertőződtek meg és 1069 haltak meg az Ebola-járvány miatt négy nyugat-afrikai országban, Guineában, Libériában, Sierra Leonéban és Nigériában. Ugyanakkor a WHO szerint a hivatalos adatok jelentősen alábecsülik a járvány betegeinek és haláleseteinek számát.

Ez a legsúlyosabb Ebola-járvány a vírus közel negyven évvel ezelőtti megjelenése óta. A kór mostani terjedése februárban kezdődött. A járvány vérrel és más testnedvvel terjed. A betegség tünetei közé tartozik egyebek közt a hirtelen felszökő láz, hasmenés, hányás és bizonyos esetekben belső vérzés. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, majd a betegség végzetessé válik. Az Ebola-vírust a Kongó egyik mellékfolyója után nevezték el, ahol a kórokozót 1976-ban felfedezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik