Nagyvilág

Ezerhez közelít az Ebola halálos áldozatainak száma

Legkevesebb 932-re nőtt a Nyugat-Afrikában tomboló Ebola-járvány halálos áldozatainak száma - közölte az egészségügyi világszervezet.

A WHO legfrissebb adatai szerint az érintett nyugat-afrikai országokban – Guineában, Libériában, Nigériában és Sierra Leonéban – összesen 1711 Ebola-gyanús esetet regisztráltak. A leginkább érintett országban, Sierra Leonéban 700 fertőzöttről tudnak az egészségügyi hatóságok. A legutóbbi halálesetek többségét Libériából jelentették, Nigériában pedig az eddigi négyről kilencre nőtt az Ebolával fertőzött betegek száma.

A szaúdi királyságba is megérkezhetett a járvány

A szaúdi egészségügyi minisztérium közölte, hogy szerda reggel életét vesztette az a feltehetően Ebola-vírussal fertőzött férfi, akit Sierra Leone-i utazása után válságos állapotban szállítottak a dzsiddai kórházba.

Az egészségügyi tárca közölte, hogy nemzetközi laboratóriumban vizsgálják az elhunyt vérképét, s egyelőre nem tudni biztosan, az Ebola-vírus okozta-e a férfi halálát. A szaúdi királyságban eddig többféle, vírus okozta vérzéses láz jelenlétét mutatták ki, ez lenne azonban az első ebolás eset az országban.

Afrika legnépesebb államában, Nigériában szerdán regisztrálták a vírus második halálos áldozatát: egy ápolónő halt bele a vérzéses lázba. Az afrikai ország egészségügyi minisztériuma közölte, a 21 milliós fővárosban, Lagosban öt ebolás beteget helyeztek karanténba.

A spanyolok és az amerikaiak hazaviszik a betegeiket

A madridi védelmi minisztérium szerdán bejelentette, Spanyolország hazaviszi kezelésre Libériában Ebola-vírussal megfertőződött állampolgárát. A 75 éves misszionáriust katonai repülőgépen, a WHO előírásait a legszigorúbban betartva szállítják hazájába. A gép a tervek szerint még szerdán elindul Afrikába, azt azonban a minisztériumban egyelőre nem tudták megmondani, mikor repül onnan vissza.

A fertőzöttek közül ketten amerikai állampolgárok – egy orvos és egy misszionárius -, őket a napokban Libériából hazájukba szállították kezelésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik