Nagyvilág

Maláj gép: támaszpontot hoznak létre a külföldi szakértőknek

Kijev szerint a szakadárok direkt szívatják a nemzetközi szakértői csoportot – a lezuhant gép roncsainak helyszínén nincsenek harcok, csak imitálják azt, hogy elriasszák a külföldieket.

A holland vezetésű csoport, aminek tagjai EBESZ-megfigyelők, valamint holland és ausztrál rendőrök, négy napja próbálnak eljutni a két hete lezuhant maláj utasszállító gép roncsaihoz, mert azt feltételezik, hogy még maradtak holttestek, és az utasok személyes tárgyait is összegyűjtenék. Az ukrán miniszterelnök-helyettes, aki egyben a gép lezuhanásával foglalkozó állami bizottságot is vezeti, sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy ez eddig nem volt lehetséges.

Volodimir Hrojszman szerint a kelet-ukrajnai szakadárok először megengedik, hogy a szakértők belépjenek az ellenőrzésük alatti területre, majd tűzharcot imitálnak és visszafordítják a külföldieket azzal, hogy a továbbhaladás nem biztonságos.

Az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács közben arról értesült, hogy a szeparatisták aláaknáztak egy részt a katasztrófa területén és nehéztüzérséget is telepítettek, ezzel is ellehetetlenítve a szakértők munkáját. Az ukrán vezetés azt feltételezi, hogy a szakadárok így igyekeznek eltüntetni annak bizonyítékát, hogy ők felelősek a tragédiáért.

Hogy lehetővé tegyék a feltárást, a tervek szerint egy támaszpontot hoznak létre a lehető legközelebb a katasztrófa helyszínéhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik