Nagyvilág

HRW: Civileket öltek meg Donyeckben

A Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet felrótta az ukrán kormányerőknek és milíciáknak, hogy Kelet-Ukrajna lakott területeire mért rakétatámadások során legkevesebb 16 civil lakos halt meg.

A HRW illetékese helyi idő szerint csütörtökön közölte, hogy július 12. és 21. között Donyeck város környékére legkevesebb négy olyan csapást mért az ukrán hadsereg, amelynek polgári áldozatai is voltak. A katonák Grad rakéta-sorozatvetőkkel – köznapi néven katyusákkal – támadtak, amelyek gyakran célt tévesztenek.

A jogvédő szervezet hangsúlyozta, hogy az ilyen típusú fegyverek bevetése sűrűn lakott területeken ellentétes a nemzetközi humanitárius joggal, és háborús bűnnek minősíthető. A csoport ugyanakkor hozzátette, tudomása van arról is, hogy a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok ugyancsak bevetnek Grad rakéta-sorozatvetőket.

A HRW felszólította a konfliktusban részt vevőket, azonnal hagyjanak fel az ilyen típusú fegyverek használatával lakott területen, mivel nagy a valószínűsége, hogy a támadásnak civilek esnek áldozatul.

Az ukrán kormányerők és a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok között folyamatosak az összecsapások elsősorban Donyeck és Luhanszk megyékben. A hadsereg péntekre virradóra folytatta Donyeck város ágyúzását, s egész éjjel lövöldözések és robbanások zaja hallatszott az egyes kerületekben.

A szovjet gyártmányú Grad rakéta-sorozatvetőket a Szovjetunió nagy számban vetette be a második világháborúban a hitleri Németország erői ellen.

Szovjet óvóhelyekre menekülhetnek

Folytatta a kelet-ukrajnai Donyeck ágyúzását péntekre virradóra az ukrán hadsereg, a város déli és nyugati kerületeiben egész éjjel lövöldözések és robbanások zaja hallatszott – írta internetes oldalán a vesztyi.ru orosz hírportál. A beszámoló szerint harc folyik a donyecki repülőtérért, ahol az ukrán hadsereg egyik alakulatát az oroszbarát erők körülzárták. Az ukrán fegyveres erők ágyútűz alá vonták Donyeck külterületeit, céljuk elfoglalni Peszki települést. Ez utóbbi elfoglalásával eljutnának a repülőtérhez.

A kialakult helyzetben a donyecki hatóságok helyreállítják a szovjet időben épült óvóhelyeket, hogy a lakosokat megvédjék az ágyútűztől. Kitakarították a létesítményeket, matracokat, takarókat és élelmiszert helyeztek el bennük. Egy-egy ilyen óvóhelyen 500 ember fér el. 

Luhanszk megyében, ahol az ukrán fegyveres erők kedden elfoglalták Szeverodonyeck várost, most a harc a szomszédos Liszicsanszkért folyik az oroszbarát felkelőkkel. A katonák a támadást Grad rakéta-sorozatvetőkből leadott lövésekkel vezetik be. A településen ennek következtében megszűnt az áram- és a vízszolgáltatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik