Nagyvilág

Emberi jogi bíróságra megy a betiltott pedofilszervezet

A holland Vereniging MARTIJN nevű pedofiltársaság az Emberi Jogok Európai Bíróságán akarja megtámadni azt a határozatot, amivel a holland Legfelsőbb Bíróság tavaly betiltotta működésüket – írja az Independent. Úgy vélik, hogy őket is megilletné a szólásszabadság joga.

A szervezet a felnőttek és gyermekek közti szexuális kapcsolat jogi és társadalmi elfogadottságáért akar küzdeni és a sajtóban és a politikában akar a témáról párbeszédet generálni. Tavaly áprilisban azonban a bíróság úgy döntött, hogy létezésük veszélyezteti a közrendet. A holland törvények csak nagyon extrém körülmények közt teszik lehetővé egy társadalmi szervezet feloszlatását, de a bírák úgy látták, hogy a gyermekek védelme nagyon is indokolja ezt az intézkedést.

A Vereniging MARTIJN szokatlanul komoly megnyilvánulásaival lebontaná a korlátokat a potenciális gyermekbántalmazók előtt – vélte az ügyben eljáró bíró. A szervezet legismertebb tagja Ad van den Berg, akit gyerekpornográfia miatt 2011-ben elítéltek. Ő úgy gondolja, hogy diszkriminálják a pedofilokat. Van den Berg még pártot is alapított, de kétszer is elbuktak, mert nem sikerült összeszedniük az induláshoz szükséges aláírásokat.

A holland politikusok úgy vélik, hogy a szervezet feloszlatása nem oldja meg a kiskorúak szexuális zaklatásával kapcsolatos problémákat és rajta kell tartaniuk szemüket a társaság tagjain. Az Erőszakos és Szexuális Bűncselekmények Áldozatait Védő Ügyvédek Hálózatának elnöke elmondta, hogy a kiskorúak zaklatásának súlyos hosszú távú következményei lehetnek, amitől egész hátralévő életükben szenvednek az áldozatok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik