Nagyvilág

40 millióért keres magának feleséget

A kínai milliárdos – akinek sem ideje, sem lehetősége megfelelő hölgyekkel találkozni - "ártatlan és természetes" feleséget keres.

Korábban a témában:

A Zsung nevű férfiről annyit lehet tudni, hogy a 40-es éveiben jár, a kelet-kínai Vuhan városban él, igazi “munkamániásként” annyit dolgozik, hogy nincs ideje társasági életre, így pedig hölgyekkel sem gyakran találkozik. Állítólag nem iszik, nem dohányzik, más káros szenvedélye sincs, szabadidejét pedig legszívesebben utazással tölti – írja egy kínai lapra hivatkozva az MTI.

A milliárdos azzal vált híressé, hogy hirdetést adott fel, amelyben egymillió jüant (37 millió forint) ígér annak az ügynökségnek, amely megfelelő partnert talál neki. A házasodással szavai szerint elsősorban édesanyját kívánja boldoggá tenni, másodsorban pedig a családi életet kívánja kipróbálni. Zsung úgy fogalmazott, azért van szüksége közvetítőre, mert ugyan sok hölggyel találkozik munkájából fakadóan, ám ők nem felelnek meg a feltételeinek, miszerint természetes és ártatlan, tiszta feleséget kíván magának, mert – mint fogalmazott – “a másfajta nők fárasztóak az együttéléshez”.

A kínai havi átlagkereset kétszázszorosát kitevő “fejvadászdíjról” a milliárdos azt mondta: bár maga spórolós típus, az összeget a jövőjébe való befektetésként számolja el.

A Zsungéhoz hasonló esetekről mind gyakrabban cikkezik a sajtó, és a jelenség köré már egész iparág épült. Az idő- és társadalmi élet hiányával küszködő tehetőseket így mára már társkereső valóságshow, exkluzív csoportos vakrandevúk, a milliomosok legkülönfélébb igényeinek kielégítésére specializálódott ügynökségek és internetes oldalak is segítik.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.