Nagyvilág

A legvéresebb nap Gázában

A konfliktus már több mint 150 halálos áldozatot követelt, a sebesültek száma körülbelül ezer.

A szombati volt az öt napja tartó gázai konfliktus legvéresebb napja: legalább 52 palesztin halt meg az izraeli légitámadásokban, így kedd óta összesen 157 a palesztin mentők szerint.A szombatiak közül a legtöbb halálos áldozatot szed ő légicsapás Gáza város Tuffa negyedét érte az este: 18-an vesztették életüket. A mentők szóvivője szerint egy mecsetet és egy lakóházat ért találat. A szombati sebesültek száma mintegy ötven, és köztük van Tajszír al-Baccs gázai rendőrfőkapitány. Két másik esti támadásban – Rafahban és Dzsabalíjában – négyen haltak meg. Kedd óta mintegy ezer palesztin sebesült meg.

Az izraeli hadsereg szerint a mecsetet azért támadta a légierő, mert fegyverraktárnak használták. Rakétaindító-állásokat, a palesztin fegyveresek gyülekezőhelyeit és fegyverraktárakat vesznek célba – tette hozzá egy katonai szóvivő.

Rakétatámadás érte az este Észak-Izraelt is Libanon felől. A két rakéta Naharíja tengerparti város környékén, de lakott területen kívül csapódott be, emberéletben nem okozott kárt – közölte az izraeli hadsereg, amely hozzátette, hogy tüzérsége visszalőtt a rakéták indítóhelyére. Az NNA hivatalos libanoni sajtóügynökség jelentése szerint a lövedékektől nem sebesült meg senki. Libanon déli része a Hezbollah egyik hátországa, a síita szervezettel Izrael hét évvel ezelőtt háborút vívott. Palesztin csoportok is vannak az országrészben. A Gázai övezetet irányító Hamász jelentkezett, hogy emberei indítottak rakétatámadást Izrael ellen Dél-Libanonból, de ezt egyelőre más forrás nem erősítette meg.

Az izraeli hadsereg szombat késő este figyelmeztette a Gázai övezet északi részének lakosait, hogy “biztonságuk érdekében” hagyják el otthonukat. “Ez nagyobb szabadságot ad nekünk a hadművelet végrehajtásában” – mondta egy meg nem nevezett, magas rangú izraeli katonatiszt, akit a Háárec című lap idézett. A palesztin fegyveresek a legtöbb rakétát az övezet északi részéből indítják el, ezért az izraeli hadsereg átfogó támadásra készül az övezet ezen része ellen – tette hozzá.

Összecsapások törtek ki szombat este palesztin tüntetők és az izraeli hadsereg katonái között a megszállt Ciszjordániában lévő Hebronban, a Rámalláh melletti Kalandíjában és Kelet-Jeruzsálemben – közölték palesztin és izraeli biztonsági források. Hebronban három tüntető kapott lőtt sebet. Kelet-Jeruzsálemben, a Damaszkuszi Kapunál egy tüntetőt őrizetbe vettek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik