Nagyvilág

Az igazgató trollkodása miatt kivették a gyereket az iskolából

Egy kanadai szülőnek nem tetszett az igazgató online viselkedése, ezért inkább kivette a gyereket az iskolából. Egy vicces fotó miatt lett botrány.

A kép 2009-ben került fel a Facebookra, a fotón a Washingtoni-emlékmű látható. A gond a beállítással volt, amely szándékosan arra engedett következtetni, hogy az emlékmű valójában egy férfi álló pénisze, amit az igazgató egy társával együtt megnyal.

Forrás: Facebook

Az ügyet kivizsgálta az arra illetékes hivatal az igazgatót nem büntette meg, mondván, ez egy privát fotó. Az egyik szülő ezen úgy felhúzta magát, hogy inkább kivette az iskolából a gyerekét – írja a National Post. Ugyanez a szülő azt is sérelmezte, hogy a tanár obszcén vicceket oszt meg Pinterest profilján, amelyekben még a vagina szó is megjelent.

Penny Mueller, a renitens igazgató minderre azt mondta, soha nem viselkedett úgy, hogy azzal lejáratta volna a tanári hivatást. “Mindenféle posztjaim vannak, munkáról és magánéletről egyaránt”- tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik