Nagyvilág

Elképesztően alázzák a montenegrói civileket

„Ez itt Vanja Ćalović?” – áll az egyik montenegrói bulvárlap, az Informer címlapján, mellette egy képpel, amin egy nő félreérthetetlen helyzetben van egy kutyával. Ćalović az egyik legnagyobb, a kormánnyal szemben kritikus civil szervezet vezetője.

A Balkan Insight beszámolója szerint az Informer montenegrói és szerbiai kiadása is napokig címlapon tartotta a témát. A lap az olvasóit kérte arra, hogy segítsenek kideríteni, hogy az aktivista szerepel-e a felvételen. Ćalović szerint a videó, amire hivatkoznak, nem valódi, viszont ez minden idők legmocskosabb politikai kampánya az országban.

Fotó: Stevan Dojcinovic / Twitter

A nő a MANS nevű szervezetet vezeti, ami korrupciós ügyek feltárásával, a szervezett bűnözés ügyeivel és a közpénzek felhasználásával foglalkozik. A közelmúltban hangfelvételeket tettek közzé, amik komoly visszaélésekre engednek következtetni a kormánypárt részéről, ezzel magukra is haragították a hatóságokat.

A miniszterelnök, Milo Djukanović nem ítélte el a bulvárlap mocskos lejárató akcióját, sőt, parlamenti beszédben hangsúlyozta, hogy a hatóságoknak kellene megvizsgálnia, hogy az állatpornó-felvételek valódiak-e. Egyben felszólította Ćalovićot, hogy nyilatkozzon: valóban ő szerepel-e a videón.

A megvádolt nő azt mondja, megérti Djukanović hisztériáját, mert a MANS akadályozta meg azt, hogy a miniszterelnök Podgoricában abszolút többséget szerezzen. Azt viszont feltárta, hogy a szálak Vladimir Popovićhoz, az egyik kormánypárti civil szervezet vezetőjéhez vezetnek.

Popović korábban a szerb kormány hírszerzési főnöke volt. A közelmúltban felmerült, hogy ő látja el tanácsokkal Djukanovićot és a szerb miniszterelnököt, Aleksandar Vucićot politikai ellenfeleik lejáratásához.

A Ćalovićot lejárató felvétel első közlésénél a képernyőmentést készítő személy elfelejtette kitakarni az e-mail címét, így jól látható a képen, hogy a vbpopovic@yahoo.com címmel voltak belépve a képen. A hivatalos adatbázisok szerint ezzel a címmel jegyezték be Popović szervezetének weboldalát is. Popović erre azt mondta, beperli Ćalovićot rágalmazásért.

A montenegrói bíróság közben ítéletet hozott a lejárató cikk ügyében – betiltották a lap minden olyan példányának eladását, ami állatszexszel vádolja a civil aktivistát. Egyben felhívták a lap figyelmét, hogy ha továbbra is folytatja a vádaskodást, tartósan visszavonhatják a kiadási engedélyét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik