Nagyvilág

Botrány volt a koszovói ünnepi beszéden

Sértő skandálás miatt megszakították Tomislav Nikolic szerb elnököt, amelyet az 1389-es rigómezei csata áldozatainak emlékművénél mondott volna el.

Jobboldali fiatalok egy nagyobb csoportja bekiabálásokkal zavarta meg a szerb államfő beszédét, ezért Nikolicnak többször is újra kellett kezdenie mondandóját. Azt kiabálták: “elárultátok Koszovót”, “Tomo szkipetár”, “Vulin szkipetár”. (A szerbek az albánokat nevezik szkipetárnak vagy siptárnak, a megnevezésnek gúnyos, megvető felhangja van.)

Egy másik csoport viszont megtapsolta és éltette az elnököt; “éljen Tomislav Nikolic”, “éljen Szerbia” – kiáltották.

Nikolic többször is megpróbálta nyugtatni a kedélyeket, azt ismételgette: “mindannyian szerbek vagyunk”, de beszédét végül nem tudta elmondani. Egy petárdát is az elnök felé dobtak, de a rendőrségnek nem kellett beavatkoznia.

Szent Vitus napja, az úgynevezett Vidovdan kulcsszerepet tölt be a szerb történelemben. Hatszázhuszonöt éve, 1389-ben a rigómezei csatában a Lázár szerb fejedelem vezette keresztény hadsereg az Oszmán Birodalom hadaival csapott össze.

Lázár fejedelem és I. Murád szultán is elesett a harcmezőn, a csata a törökök győzelmével ért véget. A középkori szerb királyság megszűnt, a szerb területek fél évezredre török uralom alá kerültek. A szerbek attól kezdve gyásznapként gondolnak erre az időpontra. Az idők során a szimbolikus tartalom tovább növekedett, hiszen a ma már többségében albánok lakta Koszovót a szerbek nemzetük bölcsőjének tartják, így még több keserűséget okozott nekik, hogy 2008-ban elvesztették azt a területet, ahol annyi szerb vér folyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik