Nagyvilág

Többet kell ülnie Nastasénak

Fél évvel súlyosbította a bukaresti ítélőtábla kedden Adrian Nastase volt román miniszterelnök négyéves börtönbüntetését.
A bukaresti táblabíróság döntése jogerős, így a volt román kormányfőnek összesen négy évet és hat hónapot kell letöltenie.

Az ügyészek egy év szabadságvesztést kértek tekintettel arra, hogy Nastase már kétszer el volt ítélve, de a bíróság csak részben fogadta el kérésüket, így fél év többletbüntetést róttak ki Nastaséra.

Május elején első fokon a bukaresti törvényszék összbüntetésbe foglalta Nastase két börtönbüntetését, és akkor elutasította a vádhatóságnak a plusz egy év szabadságvesztésre vonatkozó kérését.

A volt kormányfőt idén januárban ítélték el 4 évre egy korrupciós perben, miután 2012-ben 2 év szabadságvesztést róttak rá egy másikban. Ez utóbbi egyharmadát letöltötte, és tavaly márciusban helyezték feltételesen szabadlábra. Nastase januárban került újból börtönbe.

A két évvel ezelőtti, első ítélet abban találta vétkesnek Nastasét, hogy illegálisan finanszírozta 2004-ben elnökválasztási kampányát. Idén januárban a politikust vesztegetés elfogadása és a vád egyik tanújának megzsarolása miatt ítélték szabadságvesztésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik